Szerecsenségem története

Valóság és fikció találkozása: a világháború, a forradalom és az emigráció, majd a hazatérés kétségbeesett kísérletei. Az életmű reprezentáns toposzai ezek, melyek most mind helyet kaptak Ferdinandy György talán legismertebb és legelismertebb kötete, a Szerecsenségem története hat elbeszélésében. A nyugati magyar irodalom egyik utolsó mohikánja, aki az 1956-os forradalom bukását követően hagyta el szülőhazáját, ebben az első, ténylegesen Magyarországon kiadott és harminchárom év után most újra megjelentetett kötetében a második világháború alatti gyermekévek, az ólomnehéz diktatúra, az októberi forradalom, majd a francia és szigetvilági emigráció, a sikertelen első házasság, illetve az egy életre lebénult édesapa történetét rajzolja meg.

Lapjain ugyanakkor a hétköznapi, a sikertelen, a hazavesztett, az otthontalan, a cselekvésképtelen emigráns elevenedik meg – minden esendőségével, fájdalmával és gyarlóságával együtt. A Ferdinandy-univerzum szervezőelemmé tett motívuma az idegenségben és magányban bemutatott önszáműzött élet. Marno János költő kritikájából vett szavakkal élve ennek „lírai filmmontázsát” követhetjük figyelemmel.

Többnyire megrázó, helyenként tragikomikus és ironikus, de üdítően olvasmányos és fontos munka. És benne mindaz, amit Ferdinandy György egy életen keresztül ír: önmaga.